Kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmény
A 3/2002. (II. 15.) OM rendelet alapján, az alapfokú művészetoktatási intézmények 2007. évi szakmai minősítő eljárásának eredményeként.
A Szakmai Minősítő Testület nevében: Lévai Péter elnök
Köszönöm,
hogy a hangszertanulás folyamán a zenélni tudás örömének elsajátítása mellett a tanárokkal, mint kíváló pedagógusokkal való személyes kapcsolat is gazdagította gyermekeim életét.
Nagycsaládos anyuka
A IV. Nemzetközi Hárfaverseny 2016. november 30. és december 4. között zajlott Szegeden.
A fiatal tehetségek rangos zsűri előtt adtak számot tudásukról: a zsűri tagjai között volt többek között Isabelle Moretti, a párizsi Conservatoire professzora, Letizia Belmondo, a lausanne-i Zeneakadémia tanára és Stephen Fitzpatrick, aki a salzburgi Mozarteum professzora, mindannyian kimagasló tehetségű hárfaművészek.
A versenyen résztvevők – több mint száz fő - a világ minden tájáról érkeztek: számos olasz, német, szlovén, ukrán, orosz, francia, angol és koreai versenyző mellett több magyar fiatal hárfás is megmutathatta tudását. 26 ország hárfásaival találkozhattunk Szegeden a verseny ideje alatt!
A 14 év alatti korcsoportban a 38 versenyzőből 6 magyar szerepelt és közülük négy szerepelt eredményesen.
Iskolánk növendéke, Tallós Álmos a 14 év alatti korcsoportban Különdíjat kapott.
Szívből gratulálunk neki!
1033 Budapest, Harrer Pál u. 7.
Tel.: +36 1 388 8569
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Nyitvatartás:
Hétfő - péntekig: 9.00 - 19.30
Térítési díjak befizetésével
kapcsolatban:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Hétfő: |
9 - 16 9 - 16 9 - 16 9 - 16 9 - 14 |
Aelia Sabina AMI
1033 Budapest, Harrer Pál u. 7.
tel.: +36 1 388 8569
Az oldalon megjelenő tartalom az Aelia Sabina AMI és az Aelia Sabina Zeneiskolai Alapítvány tulajdona. Az aeliasabina.hu oldalain megjelenő tartalmak engedély nélküli felhasználása, publikálása jogi következményekkel jár.