Rólunk írták, mondták

Kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmény

A 3/2002. (II. 15.) OM rendelet alapján, az alapfokú művészetoktatási intézmények 2007. évi szakmai minősítő eljárásának eredményeként.

A Szakmai Minősítő Testület nevében: Lévai Péter elnök

Köszönöm,

hogy a hangszertanulás folyamán a zenélni tudás örömének elsajátítása mellett a tanárokkal, mint kíváló pedagógusokkal való személyes kapcsolat is gazdagította gyermekeim életét.

Nagycsaládos anyuka

TÁJÉKOZTATÓ A DIGITÁLIS TANRENDRŐL

Tisztelt Szülők!

A Kormány döntése alapján 2021. március 8-tól a tavaszi szünetig minden intézmény digitális oktatási formára tér át. Ez az Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Iskola vonatkozásában is azt jelenti, hogy a művészeti órákat online platformokon valósítjuk meg. Fontos információ, hogy március 29, 30, 31-én tanítás nélküli munkanapok lesznek, ekkor nincs tanítás a gyerekeknek. Ez tehát egy belátható, 3 hetes időszak, melynek sikerességéhez tisztelettel kérjük az Önök támogató segítségét!

A II. félévre vonatkozó térítési díjak számláit az Észak-Budapesti Tankerületi Központ kiküldte, a számlák tartalmával kapcsolatos esetleges kéréseiket a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre küldhetik meg.

 

Köszönjük megtisztelő bizalmukat és együttműködésüket! Mindenkinek jó egészséget kívánunk!

AZ ORSZÁGOS FESTÉSZETVERSENY DÖNTŐBE JUTOTT NÖVENDÉKEINEK ALKOTÁSAI

Az alkotások a GALÉRIÁBAN tekinthetők meg.

Siker!

A VIII. Országos festészetverseny területi válogatóján hét növendékünk jutott tovább a döntőbe.

Benkő Soma, Kukla Dalma; felkészítő tanár: Magyar Krisztina valamint Banczik Zsófia, Bánfi Benedek, Megyeri Luca, Kojnok Lilla, Kopeczki Mira; felkészítő tanár: Kovács Viktória

Szívből gratulálunk és további sikeres versenyzést kívánunk az országos döntőben!

TÁJÉKOZTATÁS TÉRÍTÉSI DÍJAK BEFIZETÉSÉRŐL

Tisztelt Szülők!

A 2020-2021-es tanév második félévére esedékes térítési díjak befizetésére - a legutóbbi gyakorlatnak megfelelően- átutalással lesz lehetőségük. A számlát e-mailben fogják megkapni, várhatóan február végén, március elején.

Köszönjük együttműködésüket!

KIEMELKEDŐ SIKER AZ ORSZÁGOS GITÁRVERSENY TERÜLETI VÁLOGATÓJÁN

A XV. Országos gitárverseny területi válogatójára beküldött felvételek alapján, három növendékünk került be az országos döntő mezőnyébe.

Hatala Tekla II. korcsoport 58 pont, Zétényi Áron III. korcsoport 59 pont, Sájer Petra V. korcsoport 57 pont.

Mindhárom növendék felkészítő tanára SZÜCSI BALÁZS.

Szívből gratulálunk és további jó felkészülést kívánunk az országos megmérettetésre!

Köszönjük!

Iskolánk két volt zongorista növendékének szülei: Weiser András és Kárpáti Katalin jóvoltából újabb pianínóval gazdagodtunk. A család iskolánknak adományozta azt a hangszert melyen immáron felnőtt, diplomás gyermekeik zeneiskolai tanulmányaikat folytatták.

Ezúton is hálásan köszönjük!

SIKER!

Az Országos Gyermek Szólótánc Verseny területi válogatóján elért eredmények A tavalyi tanév őszén döntöttek néptáncosaink amellett, hogy beadják a nevezésüket az Országos Gyermek Szólótánc Verseny Soproni Regionális Válogatójába. A vírushelyzet következtében 2020 márciusában és novemberében is egy nappal az indulás előtt voltak kénytelenek a szervezők lefújni az eseményt, mely végül online formába került megrendezésre. Lélektanilag ez mindenki számára komoly kihívást jelentett. Minden nehézség ellenére öt tanítványunk vett részt a válogatón.

Eredmények:

Erhardt Janka Sára - 1. helyezett páros kategóriában (kísérője Csapodi Tádé)

Jelinek Míra - 2. helyezett páros kategóriában, párja Kiss Milán

Berki Kevin Ferenc - 3. helyezett szóló kategóriában Csapodi Tádé - 1. helyezett szóló kategóriában és kísérőként 1. helyezett páros kategóriában

 

Kiss Milán József - 2. helyezett páros kategóriában.

Csodálatos pontszámaikkal elhozhatták a verseny nagydíját is: a lányok Aranykeszkenős Táncos díjat, a fiúk Figurás díjat, valamint mindannyian különdíjat is kaphattak a zsűritől. Külön öröm, hogy az egész kis csapat részt vehet a verseny döntőjében, mely 2021. május 7-9-ig Szarvason kerül megrendezésre, reményeink szerint élőben! Köszönetünket fejezzük ki Turcsánné Horváth Annamáriának és Móga Bence kollégánknak a sok segítségért!

 

Felkészítő tanárok Baloghné Vatai Barbara és Mosóczi István.

SZÍVBŐL GRATULÁLUNK!

KIEMELKEDŐ SIKER AZ ORSZÁGOS PARAFRÁZIS FESTÉSZETI VERSENYEN!

Az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet országos, felmenő rendszerű festészeti versenyt hirdetett PARAFRÁZIS 2020. címmel az alapfokú művészeti iskolák növendékei számára.

A pályázat célja olyan parafrázis(ok) készítése volt, melyek a tanuló által tetszőlegesen választott műalkotást újraértelmezik, tovább gondolják, reflektálnak az eredeti művekre, azok gondolatiságára, korára, technikájára, alkotójára.

Iskolánk három növendéke is nagyszerű eredményt ért el az online formában megrendezett országos döntőn:

KOPECZKY MIRA - megosztott 1. helyezés, maximális pontszámmal!

BARTOS BOGLÁRKA - 2. helyezés

POZDERKA PETRA - különdíj

Mindhárom növendék tanára: KOVÁCS VIKTÓRIA Szívből gratulálunk és köszönjük!

 

Az alkotások IDE KATTINTVA a galériában tekinthetők meg!

A képzőművészet tanszak kiállítása a Szent Margit Rendelőintézetben

 

A KÉPZŐMŰVÉSZET TANSZAK TANÍTVÁNYAINAK KIÁLLÍTÁSA A SZENT MARGIT RENDELŐINTÉZETBEN Iskolánk hagyománya, hogy a képzőművészet tanszak növendékeinek alkotásaival kéthavi váltásban színesítjük a Szent Margit Rendelőintézetbe látogatók és az ott dolgozók hétköznapjait.  Jelenlegi mini kiállításunkon a 4. és 7. osztályosok őszi munkáiból látható válogatás, ahol  az évszakok hangulatát idézzük fel  dekoratív illusztrációkkal és csendélet feldolgozásokkal. A 3. osztályos diákjaink munkái a tavalyi tanév  rajz pályázataira készültek, a 2. osztályos tanulóink pedig a fantáziájukban élő  "Óriás" lábnyomát jelenítették meg színes rajzaikkal.

 

Tanáraik: Kovács Viktória és Tóth Márta.

 

Bízunk benne, hogy az alkotások valóban színesebbé és vidámabbá teszik az arra járók  hétköznapjait!

 

Minden kis alkotónak gratulálunk és köszönjük felkészítő tanáraik munkáját is!

 

Az alkotások ide kattintva tekinthetők meg!

 

12. oldal / 36

Ahol megtalál minket

 

1033 Budapest, Harrer Pál u. 7.
Tel.: +36 1 388 8569
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nyitvatartás:
Hétfő - péntekig: 9.00 - 19.30

Térítési díjak befizetésével
kapcsolatban:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 Fenntartónk és működtetőnk:
 

Partnereink

 

 

 

 


 

"Sasfiókák" pályázat

Beszámoló

Képzőművészeink tanulmányútját a 

támogatta.

AZ ADATKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGEK NYILVÁNTARTÁSA

Iránytű

Az Észak-Budapesti Tankerületi Központ
információs kiadványa

Óbuda

Újpest

Hivatali órák

Hétfő:      
Kedd:
Szerda:
Csütörtök: 
Péntek:

9 - 16
9 - 16
9 - 16
9 - 16
9 - 14

 

Impresszum

Aelia Sabina AMI
1033 Budapest, Harrer Pál u. 7.
tel.: +36 1 388 8569

 


Az oldalon megjelenő tartalom az Aelia Sabina AMI és az Aelia Sabina Zeneiskolai Alapítvány tulajdona. Az aeliasabina.hu oldalain megjelenő tartalmak engedély nélküli felhasználása, publikálása jogi következményekkel jár.

 

Maradjunk kapcsolatban

Youtube