Rólunk írták, mondták

Kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmény

A 3/2002. (II. 15.) OM rendelet alapján, az alapfokú művészetoktatási intézmények 2007. évi szakmai minősítő eljárásának eredményeként.

A Szakmai Minősítő Testület nevében: Lévai Péter elnök

Köszönöm,

hogy a hangszertanulás folyamán a zenélni tudás örömének elsajátítása mellett a tanárokkal, mint kíváló pedagógusokkal való személyes kapcsolat is gazdagította gyermekeim életét.

Nagycsaládos anyuka

Tisztelt Szülők, kedves Érdeklődők!

Mint azt korábban közzétettük az Aelia Sabina AMI hangszeres tanszakaira a felvételi meghallgatást előre láthatólag 2020. augusztus végén vagy szeptember elején tartjuk meg. Erről várhatóan július második felében adunk tájékoztatást honlapunkon és iskolánk Facebook oldalán. Előzetes jelentkezéseket a kitöltött jelentkezési lap elektronikus megküldésével várjuk és köszönettel vesszük! A jelentkezési lap INNEN tölthető le, kérjük, hogy a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre legyenek szíveskedjenek megküldeni. A dokumentum szerkeszthető PDF formátuma az Adobe Acrobat DC ingyenes alkalmazással kitölthető. Kérjük, hogy a felvételire nyomtatott formában feltétlenül hozzák el a gyerekek. A felvételi képességfelmérő meghallgatások gördülékeny lebonyolítása és a várakozási idő minimálisra csökkentése érdekében időpont kérése szükséges lesz, ennek módjáról és minden további szükséges információról egyértelmű tájékoztatást adunk az időpont kihirdetésekor. Köszönjük együttműködésüket, szeretettel várjuk az új növendékeket iskolánkba!

Ahol megtalál minket

 

1033 Budapest, Harrer Pál u. 7.
Tel.: +36 1 388 8569
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 Fenntartónk és működtetőnk:
 

Partnereink

 

 

 

 

"Sasfiókák" pályázat

Beszámoló

Képzőművészeink tanulmányútját a 

támogatta.

AZ ADATKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGEK NYILVÁNTARTÁSA

Iránytű

Az Észak-Budapesti Tankerületi Központ
információs kiadványa

Óbuda

Újpest

Hivatali órák

Hétfő:      
Kedd:
Szerda:
Csütörtök: 
Péntek:

9 - 17
9 - 16
9 - 17
9 - 16
9 - 15

 

Impresszum

Aelia Sabina AMI
1033 Budapest, Harrer Pál u. 7.
tel.: +36 1 388 8569

 


Az oldalon megjelenő tartalom az Aelia Sabina AMI és az Aelia Sabina Zeneiskolai Alapítvány tulajdona. Az aeliasabina.hu oldalain megjelenő tartalmak engedély nélküli felhasználása, publikálása jogi következményekkel jár.

 

Maradjunk kapcsolatban

Youtube