2019. október 16-án látogatást tettünk szolfézscsoportokkal a Zeneakadémián. A gyönyörű épületet avatott idegenvezető mutatta be a gyerekeknek. Néhány vélemény a kirándulásról a gyerekek tollából, ami bízom benne, hogy másokban is felkelti az érdeklődését, hogy ellátogasson a Zeneakadémiára.

 

Szigetiné Horváth Zsuzsanna
szolfézstanár 

„Szerintem nagyon érdekes volt, szívesen néztem volna tovább, ahogyan hangolnak és zenélnek a muzsikusok. Jó lehet odajárni tanulni! Az egész épület gyönyörű és legjobban azok a kék „varázsgömbök” tetszettek!”

K.L. 13 éves

 „Nekem nagyon tetszett a kirándulás. Az idegenvezetőnk szinte minden zugát ismerte a helynek és nagyon részletesen bemutatta a két emeletet. A saját kedvencem persze a porszívó volt, ami a levegőben felszálló port szívta ki 100 évvel ezelőtt a teremből.”


P. M. 14 éves

 

„Mikor még csak kívülről láttuk az épületet, akkor is nagyon szépnek gondoltam. De amikor bementünk, akkor jöttem rá igazán, hogy milyen gyönyörű! A legjobban a nagyterem tetszett, ahol láttuk a tanulókat is a zenekari próbájuk előtt hangolni a hangszereiket. Látszott rajtuk, hogy nagyon szeretik, amit csinálnak. Sok érdekes dolgot mondott el a körbevezető: például, hogy a lépcsőnél lévő gömbök segítik a zenélést, mert szerencsét hoznak annak, aki megsimogatja azokat.”

T. A. 14 éves

 „ Most voltam először, de nagyon jó volt. Nagyon szép építészeti díszítések voltak az épületben. A túravezető sok érdekes információt mesélt az Akadémiáról. Szerintem megérte, hogy elmentünk.”

L. L. 14 éves

 „ A kék gömbök a lépcsőfordulók a korlátján nagyon tetszettek nekem és tényleg segítettek a földrajz jegyemenJ, úgy ahogyan az idegenvezető elmesélte. Vagyis aki megsimogatta a tanóra előtt, annak szerencsét hozott. Volt egy 23 ezer darab legóból készített makett is, amivel  a Zeneakadémia épületét rakták ki gyerekek. Nagyon kreatív volt. Az is érdekes volt, hogy az épület díszítése egy görög témára épült.”

F. K. 13 éves

„ Már a bejárat és az azt körül ölelő boltív felett álló szobor, ami Liszt Ferencet ábrázolja, nagy hatással volt rám. Olyan sok zöld szín és fénylő  Zsolnay-kerámia nézett szembe velem, hogy azt hittem „Smaragdvárosba” tévedtem. A termeket Apollónak és Dionusosnak szentelték az építők. Kis játékosságot emelt az épületbe a sok rejtett egymást körül fonó arannyal festett motívum. Elgondolkodtam azon is, hogy az itt tanuló diákok mennyit gyakoroltak és dolgoztak azért, hogy hangszereikkel ilyen magas színvonalat érjenek el, mint azok a diákok akiknek a próbájába kicsit belehallgattunk.”

F. N. 14 éves

„Az épület is érdekes volt a szobrokkal, de amikor beléptünk a sok díszes oszlop különleges hangulatba vitt el engem. Minden csillogott és aprólékos színes üvegkövekkel voltak kirakva az oszlopok, a nagyterem mennyezete pedig arany babérlevelekkel volt díszítve. Olyan székekre ültünk le, amit kézzel készítettek. A mozaikokat egyesével rakták fel a falakra. Az épület színei és a stílusa is nagyon tetszett. A szerencsét hozó kék gömböket a lépcsőknél én is megsimogattam, hogy hozzon szerencsét a dolgozatomnál.”

Sz. Cs. 14 éves

„A Liszt Ferenc Zeneakadémia nagyon szép. Szépen látszottak benne a klasszikus építészeti elemek jellemzői. Jó belegondolni, hogy több, mint 100 évvel az építése után is ilyen szép maradt!

G. Z. 14 éves

 

„Már a bejárat is gyönyörű volt! Amint beértünk az épületbe sok érdekesség fogadott bennünket. Minden díszes arannyal volt bevonva. A szép festmények is nagyon tetszettek. Ami igazán megfogott, az a kék gömbök legendája volt. A nagyterem picit régies székei, színpadi fényei és mellé a sok hangszer, ami a színpadon volt, csodálatos hangulatot varázsolt! Ami még tetszett, az a büfében kiállított nagyon sok szép Zsolnay tányér volt.”

J. A. 14 éves

„Én nagyon élveztem a körbe vezetést, kifejezetten tetszett, hogy az épület szinte minden elemének van egy kis meséje, minden festménynek és díszítőelemnek van egy története.”

H. K. 13 éves

„Nekem nagyon tetszett a Zeneakadémia. Most jártam először ott és sok új dolgot tudtam meg róla.

F. S. 14 éves

 

„ Az épület kívülről is szép volt. Bent a nagyteremben hallgattunk egy kicsit a próbából is. Nekem kicsit túldíszítettnek tűnt az épület.”

G. B. 13 éves

„Először voltam itt és nagyon tetszett az épület. A nagyterem is nagyon szép volt. A bejáratnál lévő szökökút is szép volt.”

H. M. 13 éves

 

Ahol megtalál minket

 

1033 Budapest, Harrer Pál u. 7.
Tel.: +36 1 388 8569
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 Fenntartónk és működtetőnk:
 

Partnereink

 

 

 

 

"Sasfiókák" pályázat

Beszámoló

Képzőművészeink tanulmányútját a 

támogatta.

AZ ADATKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGEK NYILVÁNTARTÁSA

Iránytű

Az Észak-Budapesti Tankerületi Központ
információs kiadványa

Óbuda

Újpest

Hivatali órák

Hétfő:      
Kedd:
Szerda:
Csütörtök: 
Péntek:

9 - 17
9 - 16
9 - 17
9 - 16
9 - 15

 

Impresszum

Aelia Sabina AMI
1033 Budapest, Harrer Pál u. 7.
tel.: +36 1 388 8569

 


Az oldalon megjelenő tartalom az Aelia Sabina AMI és az Aelia Sabina Zeneiskolai Alapítvány tulajdona. Az aeliasabina.hu oldalain megjelenő tartalmak engedély nélküli felhasználása, publikálása jogi következményekkel jár.

 

Maradjunk kapcsolatban

Youtube