A zeneiskolához fűződő történetem 1992-ben kezdődött. Ez év szeptemberében lettem első osztályos. A szüleim vártak volna még egy évet a hangszertanulással, de idő előtt megtalált a gordonka. A későbbi cselló tanárom, Kelemen Magdolna megkereste az ének tanáromat, hogy válasszon ki három gyereket, akinek jó a hallása és hosszú ujjai vannak. Az egyik én voltam. Így történt, hogy októbertől már csellóra jártam, holott egy hónappal azelőtt még azt se tudtam mi is ez a hangszer.

 

 

Magdi néninél 12 évig tanultam. Az alapfokú bizonyítvány megszerzése után 4 évig jártam kamarára Fáth Helga nénihez. Egy teljesen más közegbe csöppentem, hiszen már nem csak egyedül zenéltem, hanem egy négy-öt fős  csapatban - akikkel a mai napig barátok vagyunk.

Ha a zeneiskolára gondolok, feltétlen eszembe jutnak a szombati zenekarok. Nagyon szerettem. A próba egyik felét Héja Benedek tartotta, a másik felét pedig Till Ottó bácsi. Kettejük vezetésével játszottunk a neerpelti (Belgium) fesztiválon, Párizsban, de számos helyen, Magyarországon is. Többek között ezeknek az élményeknek is köszönhető, hogy a zenei pálya mellett döntöttem.

A kamara éveim alatt, már egyetemistaként körvonalazódott bennem, hogy ha lehetséges, akkor a zeneiskolában szeretném majd a hospitálást és a gyakorlótanítást elvégezni. Végül Szigeti Zsuzsannánál diploma tanítottam, és még abban az évben (2008), szeptemberben szolfézstanár lettem.

A hangszerem ugyan háttérbe szorult, de ha tehetem, mindig szívesen látogatom a cselló vizsgákat, mert jó újra hallani azokat a darabokat, amelyeket növendékként én is játszottam.

Hálás vagyok, hogy gyerekkorom óta életem része lehet az Aelia Sabina Zeneiskola.

 

Hefelle-Farkas Dorottya

Ahol megtalál minket

 

1033 Budapest, Harrer Pál u. 7.
Tel.: +36 1 388 8569
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 Fenntartónk és működtetőnk:
 

Partnereink

 

 

 

AZ ADATKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGEK NYILVÁNTARTÁSA

Iránytű

Az Észak-Budapesti Tankerületi Központ
információs kiadványa

Óbuda

Újpest

Hivatali órák

Hétfő:      
Kedd:
Szerda:
Csütörtök: 
Péntek:

9 - 17
9 - 16
9 - 17
9 - 16
9 - 15

 

Impresszum

Aelia Sabina AMI
1033 Budapest, Harrer Pál u. 7.
tel.: +36 1 388 8569

 


Az oldalon megjelenő tartalom az Aelia Sabina AMI és az Aelia Sabina Zeneiskolai Alapítvány tulajdona. Az aeliasabina.hu oldalain megjelenő tartalmak engedély nélküli felhasználása, publikálása jogi következményekkel jár.

 

Maradjunk kapcsolatban

Youtube