Báll Dávid, DLA
zongoraművész, egyetemi adjunktus
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszéke

 


1989-ben, óbudaiként kezdtem el tanulmányaimat az akkor még Leövey Klára Ének-Zene Tagozatú Általános Iskolában. Az első tanévben az ütőhangszerekkel kezdtem el ismerkedni Balázs Oszkár tanár úrnál, majd második osztályban Karapetian Karin tanárnőnél zongora, Fáth Helga tanárnőnél pedig hegedű szakra is beiratkoztam.

                Zongorázni és ütőzni szüleim hatására kezdtem, míg a hegedülés azért tetszett, mert a nővérem is Helga nénihez járt, s így kedvet kaptam hozzá. A három hangszert hat évig párhuzamosan tanultam, de néhány év elteltével kiderült, hogy a zongora és az ütőhangszerek felé érzek igazi elköteleződést, a hegedű inkább csak hobbivá vált.

                Majd’ harminc év elteltével, immáron én is mint pedagógus, oktató, muszáj megjegyeznem, hogy milyen szerencsés voltam, hogy Karin néni, Helga néni és Oszi bácsi voltak a tanáraim. Habár vannak viták, hogy létezik-e olyan, hogy “igazi pedagógus”, “vérbeli tanár”, egy biztos: ők mindhárman példaképek lehetnek számunkra. Nagyon összetett és bonyolult feladat gyerekekkel foglalkozni, és ennek nehézsége mellé a hangszerjáték, illetve bármilyen – többek között – tudomány- vagy művészeti ágnak a valódi és helyes alapjait megtanítani, különösképpen nagy kihívás.

                Néhány tanár csak tehetséges növendékekkel tud igazán eredményesen foglalkozni, mások pedig még a legreménytelenebb, legtehetségtelenebb diákokkal is képesek értékelhető előadásokat, és fejlődéseket elérni. Karin néni, Helga néni és Oszi bácsi rendelkeznek azon képességekkel, melyekkel a kezdőtől a pályára orientáltig, a tehetségtelentől a tehetségesig mindenkivel, a növendékek számára a legmegfelelőbb módon tudnak foglalkozni, s ez, különösen korunkban, igen ritka. A kortársaimat hallottam különféle koncerteken, vizsgákon, ahol mindannyian szembesülhettünk azzal, hogy ki fogékonyabb a zenei folyamatok iránt, s ki rendelkezik szerényebb képességekkel. Az akkori emlékeimre hagyatkozva, valamint ennyi év távlatából ismét bizton állíthatom: mind a három tanárom a legnagyszerűbbek közül való, hiszen hozzáállásukkal és módszereikkel nem elvették a tehetségtelenebb, netán zenei pályára teljesen alkalmatlan gyermekek kedvét a zenéléstől, hanem beteljesítették Kodály koncepcióját:

 

Mit kellene tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját.[1]

 

A hegedülés számomra igen korán inkább csak hobbivá vált, nem éreztem magamban késztetést arra, hogy komolyabb szinten foglalkozzak a hangszerrel. Fáth Helga kedvessége és hihetetlen türelme nélkül biztos, hogy nem tettem volna hegedűből alapvizsgát a hatodik év végén, s ezúton is köszönöm neki, hogy annak ellenére, hogy sok órán kevésbé felkészülten jelentem meg, sőt, emlékeim szerint nyekeregve adtam elő mélyebb gondolataimat a darabokról, ő mindvégig kedves és megértő volt.

                Balázs Oszkár, férfiként természetesen teljesen mást testesített meg, az óráin a szigorú pedagógus és a jóságos nagypapa-kettős egyszerre volt jelen. Oszi bácsi a mai napig legenda, szinte mindenki, aki jelent valamit az ütős szakmában, tőle került ki. Nagy lelkesedéssel jártam az órákra, gyorsan haladtunk az anyaggal, az utolsó néhány félévben már szinte csak drum seten (dobfelszerelés) játszottam, ami nagy örömet jelentett. A mai napig emlékszem admonti kirándulásunkra az ütőegyüttessel, de számos nagyszerű élményem köszönhetem Oszi bácsinak és az együttesének is. 1994-ben a győri Ütőhangszeres Szóló-, Duó Találkozón első díjat nyertünk Éder Ivánnal, majd 1996-ban felvettek a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumba is,[2] de fél év után úgy döntöttem, hogy mivel nem éreztem magamban a megfelelő elszántságot és elköteleződést, abbahagyom és csak a zongorára koncentráltam. A maximalizmus elengedhetetlen ezen a pályán (is), így nem voltam hajlandó tanáraim és bizonyos szinten a saját időmet is fecsérelni azzal, hogy nem teljes odaadással folytatom tanulmányaimat.

                A zongorához kezdetektől más kapcsolat fűzött. Igen korán megmutatkozott, hogy a fellépések alkalmával szuggesztívebben adom elő a darabokat, mint azokat megelőzően, gyorsan haladtunk az anyaggal, s a korosztályomhoz képest nehezebb művekkel foglalkoztunk. Karin néni, a saját idejéből áldozva, sokszor fogadott lakásán is, különórákat tartva, s együtt mentünk el Kassára a zongoraversenyre is, ahol ötödik, később második lettem. A Kutasi Margit által vezetett vonószenekarral Sugár Rezső Rondóját többször is előadtuk és Kenessey László igazgató úr is mindig támogatott.

Nehéz megtalálni az egyensúlyt a kedvesség és a szigorúság között a tanításban. Karin néni ebben is nagyszerű volt, sosem éreztem magasnak, netán túl megerőltetőnek azt a mércét, amit újra és újra felállított, kritikái ösztönzőleg hatottak rám, alaposságával pedig megtanított gyakorolni és a technikai képességeimet is remekül alapozta meg. Haladó szemlélet és merészség kell ahhoz, hogy olyan darabokat adjunk diákunknak, amik meghaladják korosztályának átlag-repertoárját. Szerencsémre mindig kiválóan választott számomra műveket, szerettem velük foglalkozni, és kellő nehézséget is jelentettek számomra. 12 évesen, 1994-ben előképzőbe felvettek a Konziba, Benkő Zoltán osztályába. A mai napig hálás vagyok és tisztelem Karin nénit azért, hogy képes volt elengedni, és felkészített a felvételire, annak ellenére, hogy igen gyakran lehet szembesülni azzal, hogy egy tanár kihasználva növendékének adottságait, tehetségét, amíg lehet “villog” vele, hírnevet szerezve magának. Karin néninél ilyen szóba sem jött, teljesen önzetlenül az én érdekeimet tartotta szem előtt. A mai napig szoros kapcsolatban vagyunk, véleménye sokat jelent, mindig örömmel tölt el, ha a hangversenyeimen jelen van.

 

Nem lehet tudni, milyen ember lennék, illetve hol tartanék most az életemben, ha nem ők lettek volna a tanáraim, de talán nem is ez a lényeges. Az a fontos, hogy nélkülük kevesebb volnék, hiszen nem találkoztam volna kiváló szakmai tudásukkal, mértékadó személyiségükkel, elköteleződésükkel, s önzetlenségükkel, amikkel teljes mértékig mindvégig támogattak.

 

Sok szeretettel és hálával kívánok ezúton is jó egészséget és minden jót nekik, az Aelia Sabina Zeneiskolának pedig további sikeres évtizedeket, sok tehetséges és lelkes növendéket, valamint, ami szintén elengedhetetlen, felvilágosult és intelligens szülőket, akik mind a gyermeküket, mind azok tanárait támogatják és tisztelik.



[1] Ld. http://kodaly.hu/hu/kodaly_zoltan/koncepcio.

[2] A továbbiakban: Konzi.

Ahol megtalál minket

 

1033 Budapest, Harrer Pál u. 7.
Tel.: +36 1 388 8569
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 Fenntartónk és működtetőnk:
 

Partnereink

 

 

 

AZ ADATKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGEK NYILVÁNTARTÁSA

Iránytű

Az Észak-Budapesti Tankerületi Központ
információs kiadványa

Óbuda

Újpest

Hivatali órák

Hétfő:      
Kedd:
Szerda:
Csütörtök: 
Péntek:

9 - 17
9 - 16
9 - 17
9 - 16
9 - 15

 

Impresszum

Aelia Sabina AMI
1033 Budapest, Harrer Pál u. 7.
tel.: +36 1 388 8569

 


Az oldalon megjelenő tartalom az Aelia Sabina AMI és az Aelia Sabina Zeneiskolai Alapítvány tulajdona. Az aeliasabina.hu oldalain megjelenő tartalmak engedély nélküli felhasználása, publikálása jogi következményekkel jár.

 

Maradjunk kapcsolatban

Youtube