A mi Ottó bácsink, Till Ottó, na ő nem. Az, hogy pedagógus lettem, a zenéhez való viszonyomat, a tanítványokkal való kapcsolatteremtési képességemet,
empátiámat (ha van?), elsősorban neki köszönhetem.

Múlt

7 éves koromban lettem zeneiskolás. Szüleim számára nyilvánvaló volt, hogy zenetanulás nélkül nincs élet. Nem az merült fel kérdésként,  hogy szeretnék-e zenét tanulni, hanem, hogy milyen hangszeren játsszak. Gitározni vagy zongorázni vágytam, de abban a suliban, ahova általános iskolába jártam, nem volt kihelyezett gitár oktatás. Otthon nem rendelkeztünk zongorával, ami a gyakorláshoz elengedhetetlen. Hegedülésre viszont lehetőség adódott.

Cserta Ida Cecíliához, Ida nénihez kerültem, óriási szerencsémre. Ida néni, Cöli, mindig is példaképem volt, a gyermekeimet is ő tanította meg hegedülni. Érdekes epizód volt 20 évvel később, amikor helyettesítenem kellett Cölit a suliban, lányom keserves sírásra fakadt, miután erről értesült. Úgy látszik, nem sikerült maradéktalanul Cöli nyomdokaiba lépnem.

Gyakorolni, szerepelni nem szerettem, ami nem változott az idő múlásával sem.  Ida néni mégis elérte, hogy leküzdjem az ebbéli gyengeségeimet. Úgy tudott motiválni, hogy idáig juthattam. Manapság már saját magamat kell motiválnom ez ügyben. A hangszerválasztásom rendkívül hasznosnak bizonyult, mert a zenekari játékot, az igazi közösségi létet, ennek a hangszernek a segítségével ismerhettem meg.

Zenekar

Ottó bácsi nemcsak a zeneiskola igazgatója volt, hanem az iskola zenekarának a karmestere is. Az, hogy milyen mázlista vagyok, hogy megismerhettem őt, csak felnőtt koromban tudatosult bennem. Örülök, hogy gyermekeim is sokszor találkozhattak vele. Ottó bácsi zenekarában igazán kipróbálhattuk magunkat. Lehetőségünk volt szólózni, vonósnégyesezni, sőt vezényelni, karmestereskedni is. Nemcsak zenéről, zeneszerzőkről, művekről beszélgettünk vele, hanem a világ dolgairól a zenén keresztül. Ottó bácsi nyitott volt a különböző tudományokra, művészetekre, vallásokra, emberekre, a természetre. Mindenkinek a véleményére odafigyelt és elgondolkodott rajta. Beismerte, ha hibázott, elismerte, ha valakinek jobb ötlete volt az övénél. Sőt. Saját véleményformálásra sarkalt minket. Vendég karmestereket, hivatásos, híres zenészeket hívott rendszeresen a próbákra, koncertekre, hogy tanulhassunk tőlük. Nem szégyellt tanulni bárkitől, akár növendéktől is.

Ezt a látásmódot, értékrendet lehetett átvenni tőle, és ezt próbálom a tanítványaimnak is továbbadni, több-kevesebb sikerrel. Az iskolai zenekarból „kiöregedett” vonós hangszeresek folytathatták a zenélést az Óbudai kamarazenekarban, ami a mai napig működik, és melynek alapítója szintén Till Ottó volt.

Tábor

A sóstói művészeti, zenekari táborok hangulata felejthetetlen. A mai napig hálával gondolok mindenkire, akik hozzájárultak ennek a tábornak a szervezéséhez, megteremtéséhez. Kiemelném Balázs Oszi bácsit, aki fantasztikus darabokat írt a zenekarnak, amit a tábor alatt tanultunk meg és a tábor végén elő is adtunk. Uhrner Feri bácsit, akinek a trombitajátékára ébredtünk fel reggelente és  „takarodtunk” esténként.

Ottó bácsi „engedélyével” mindig renitenskedhettünk, mint zenészek, az egyéb művészeti szakos táborosok között. Nem kellett reggeli zászlófelvonásra mennünk, késtünk a kajálásokról, nem jártunk reggeli tornára. Persze nem hivatalosan voltunk ilyen fegyelmezetlenek, de Ottó bácsi sosem szúrt le bennünket komolyan. Tartotta a hátát helyettünk, ha kellett.

Fellépések, helyszínek

Az Úttörő ház (a mai San Marco műv. ház): kiemelt szereplési lehetőségeket nyújtó intézmény volt. Sokat muzsikáltunk ott seregszemléken, különböző rendezvényeken, TV felvételeken, nagyobb művészeti megmozdulásokon.

A Frankel Leó műv. ház ( a mai OTK épülete): komoly hangversenyeink színhelye.

A Zichy kastély: vendégművészekkel való együtt muzsikálás, képzőművészeti kiállításokon való közreműködés emlékei villannak fel bennem.

A Miklós téri Pártház ( a mai III.ker. Bíróság): évzáró, évnyitó koncertek terepe.

Néhány nagy név és emlékkép az akkori tanári karból a teljesség igénye nélkül:

Varga Karcsi bácsi: Jellegzetes mosoly, hangulatos szolfézsórák, zeneszeretet. Mozart klubjában nézőként ill. szereplőként is részt vettem.

Kállay Géza bácsi: Maximális szakmai tudás, tapasztalat, fáradhatatlanság, karizmatikus egyéniség. Sokszor lehettem én a kiválasztott ”kísérleti nyúl” a tanszaki kurzusokon, amelyeket tartott. Imádtam ezeket és nemcsak azért, mert lóghattam a suliból.

Kutassy Margit néni: Félelmetes, szigorú, fantasztikus szakmai tudással rendelkező pedagógus. Kis zenekari próbáit fegyelem, figyelem, precizitás, kidolgozott darabok jellemezték.

Borsody Laci bácsi: Koncert a Frankel Leóban. Otthon felejtett zongorakíséret. Kísérés kotta nélkül. Jobb, mint az eredeti. Persze egy zeneszerzőnek ez meg se kottyan.

Herczeg Mari néni: aki sokat szólózott a zenekarunk élén. Mindig jókedvű volt és nemcsak fuvolán tudott elképesztően játszani, hanem zongorán is.

Raj Gizi néni és az ő szolfézs órái: Felnéztem rá. Mindent tökéletesen kellett tudni és rögtön. Én tökéletlen tudású voltam és lassú.

Bánhidi Frici bácsi: vehemens próbái a kórussal, zenekarral.

Fáth Helga néni: akit ijesztgetésre használt Ida néni. „Ha nem gyakorolsz, odaadlak Helga néninek.” Nála aztán nem lehetett gyakorlás nélkül órára menni.

Külföldi utak a Zeneiskolából

A legelső nyugat-németországi turnénk óriási dolog volt. A kapitalista országokba való utazás maga volt a csoda. És én a kiválasztottak között lehettem! Sosem fogom elfelejteni, amikor Ida néni elmondta a jó hírt. 10 éves voltam akkoriban.

5 évvel később a zenekarral, kórussal jártunk Finnországban is. A napokban akadt a kezembe az ott kapott kis emléklánc. Ez megint rádöbbentett, rohan az idő.

A zenei pálya sokáig nem szerepelt a terveim között, de Ida néni, Ottó bácsi, valamint a zeneiskolai közeg mégis egyre inkább terelgetett efelé. A Tanárképző Főiskola elvégzése után a zeneiskola és Ottó bácsi visszavárt. És én boldogan jöttem.

Jelen

Egy percig sem bántam meg, hogy ezt az utat választottam. A volt tanáraim később kollégáim lettek, azóta is sokat tanultam, ill. tanulok tőlük. Kiemelném Fáth Helgát, aki rengeteget segített és segít, a mai napig is a tanításban. (Már nem lehet ijesztgetni vele.)

Nekem megadatott, hogy nemcsak zeneiskolás növendékként, hanem tanárként is képletesen szólva ennek a zeneiskolának a padjait koptathatom. Büszke vagyok mindkettőre.

Jövő

Amit még szeretnék:

Elvetemült patriótaként őrülten sajnálom, hogy a kerületben  50 éve (!!!) nincs a zeneiskolának saját épülete. A bakancslistámra felírtam: növendékeimmel együtt koncertet adni a vágyott helyen.

 

Papp Csilla