Rólunk írták, mondták

Kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmény

A 3/2002. (II. 15.) OM rendelet alapján, az alapfokú művészetoktatási intézmények 2007. évi szakmai minősítő eljárásának eredményeként.

A Szakmai Minősítő Testület nevében: Lévai Péter elnök

Köszönöm,

hogy a hangszertanulás folyamán a zenélni tudás örömének elsajátítása mellett a tanárokkal, mint kíváló pedagógusokkal való személyes kapcsolat is gazdagította gyermekeim életét.

Nagycsaládos anyuka

Beszélgetés Dr. Vigh Andreával, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorával

 

- Először is arról mesélj kérlek, hogyan indultak a zenei tanulmányaid?

- Zenei tagozatos óvodába jártam, ami azt jelentette, hogy minden nap volt külön zenei foglalkozás, hároméves koromtól kezdve. Már az oviban kiderült, hogy nagyon jó hallásom van, mindent rögtön vissza tudok énekelni, nagyon tiszta hangom van és minden ritmust rögtön, hibátlanul vissza tudok tapsolni. Az óvoda igazgató asszonya azt mondta a szüleimnek, hogy próbáljuk meg a 3. kerületben ezt a bizonyos zenei tagozatos iskolát; megpróbáltuk, felvettek, és innentől kezdve azt kell, hogy mondjam, hogy eleve „elrendelt” volt az út.

- Először melyik hangszer lépett az életedbe?

- Először zongorázni kezdtem, de ez is kalandos volt, mert amikor az iskolában meghirdették a felvételit, én éppen beteg voltam, így nem vettem részt a meghallgatáson. Ezért anyukám bement a zeneiskolába – még akkor Till Ottó igazgató úrhoz -, és megkérdezte, hogy akkor az ő kislányával most mi lesz? Azt mondták neki, hogy menjen a kislány hegedülni. Erre anyu azt mondta, hogy oda nem megy, mert otthon nekünk zongoránk van… (ugyebár jó polgári családból származom…) Igen ám, de zongorán nincs hely – mondták, mire anyu addig-addig kérlelt és erősködött, míg végül felvettek zongorára, így kerültem Ács Zoltánné Éva nénihez.

Zongorázni is nagyon-nagyon szerettem, valószínűleg azért, mert Éva néni egy olyan szenzációs tanár volt (és egyébként nekem nem esett nehezemre a zene).

- Milyen emlékeid vannak a korai évekből?

- Nagyon sikeres évek voltak a zongora első évei. Később is szépen haladtam, és Éva néni nagy türelemmel segített át engem a kiskamasz-koron, mert akkor már nagyon sok minden érdekelt.  Nem is gyakoroltam olyan céltudatosan és elszántan, de ő tartotta bennem a lelket és a szüleim is örültek, hogy nem hagytam abba. Aztán odáig fajult a dolog, hogy a biológia mellett, ami egy nagy szerelem volt akkor, annyira, hogy én a Kaffka Gimnáziumba jelentkeztem és fel is vettek! – de időközben eldöntöttem, hogy mégis zenész leszek, és akkor történt, hogy pár hónapig, szintén Ottó bácsiéknál hárfázni tanultunk - egyébként közösen veled, Gábos Ilonka néninél… úgyhogy ez így alakult. De örülök a zongorázásnak, mert mindennél többet ér, hogy egy ilyen alapról lehetett elindulni.

- Akkor a zongorázás inkább egyfajta szülői iránymutatás alapján alakult, de mi volt az, amiért kitartottál mellette? A tanári személyiség volt az, ami ennyire ott tartott a hangszer mellett?

- Mind a kettő, tehát a tanári személyiségnek kulcsszerepe volt ebben, Éva nénivel nagyon bensőséges kapcsolatunk volt. Ő egy nagyon nyugodt ember volt és végtelenül türelmes velem. Én szerettem is zongorázni, mert eleve jól esett, hogy akkordikus hangszer volt, nem egy szál dallamot kellett játszani valamin. Akkoriban már furulyáztam (altfurulyán is), kicsit bonyolultabb dolgokat, mint a zenei általánosban tanultak… azt például hibátlanul műveltem, nem is volt számomra nehézség, de nem volt olyan élmény sem, mint zongorázni. A zongorázás nagy élmény volt, de amikor jöttek a nehezebb darabok és már gyakorolni kellett volna, az kiskamasz korban okozott azért kisebb nehézségeket, Éva néninek és nekem is…

Most, felnőtt fejjel visszatekintve is csak azt tudom mondani, hogy nagyon szerettem a tanáromat és egy meghatározó, megalapozó zenei tudást adott az, hogy ilyen jól zongoráztam és hogy ilyen kiváló tanárom volt. Amikor a Konziba felvettek, tulajdonképpen hárfázni nem tudtam még, csak próbálkoztam vele… zongorából viszont olyan darabokat játszottam, mint a főtanszakos zongoristák, csak kevesebbet - értelemszerűen. Zongoristákkal jártam szolfézs-zeneelméletre, ott is fantasztikus előny volt, hogy jól zongoráztam…

- Hogyan került képbe a hárfa?

- Úgy, hogy Ottó bácsi és Éva néni is azt mondta, hogy ugyan nagyon jó zenei adottságaim vannak, de nem gyakoroltam eleget, nem volt úgy „kiművelve” olyan magas szinten a zongorás technikai tudás, hogy ezzel a felvételin „labdába rúghassak”. Ezért Ottó bácsi azt javasolta, hogy próbáljam meg a hárfát, mert ott nincsenek ilyen nagy technikai követelmények, és ha nekem jók az alap zenei képességeim és tudásom, akkor valószínű, hogy fel fognak venni. Így is lett… úgyhogy ő nagyon jól irányított erre a pályára.

- Igen, beszéltünk már a tanári személyiségről:  a későbbi pályádon érezted ennek a hatását, hogy ilyen rendkívül pozitív benyomásokat kaptál a kezdetekkor? Ezt a tanári attitűdöt próbáltad átemelni a saját tanítási gyakorlatodba? Amikor kevésbé tapasztaltad esetleg egy másik tanárod esetében, akkor megtartott az utadon az a tudat, hogy a kezdetekkor nagyon erős kötődésed volt Éva nénihez és a zenéhez?

- Kulcskérdésnek tartom a tanár figuráját… a zeneiskola után, a középiskolában nekem a „kulcsfigurám” Sipos Éva néni volt. (Olyan érdekes, hogy – bár Rohmann tanár urat, aki a hárfatanárunk volt, azt kell, hogy mondjam, rajongásig szerettem, de mivel ő nagyon hamar eltávozott közülünk, ezért valami folytonosságot, vagy kapaszkodót Sipos Éva néninél találtam.)

A zeneiskolai pozitív élmények folytatódtak a középiskolában, és mivel Éva néni végig vitte a csoportot az érettségiig, így volt egyfajta folyamatosság az életemben – ez adta a bázist a továbbiakhoz. De ha azt kérdezik tőlem, hogy mi az, ami a végső lökést adta, vagy akinek a legtöbbet köszönhetek a professzionális zenei életben, az Sipos Éva néni. A zeneiskola egy élményt adott, egy sikerélményt, egy szeretetet, de akkor még az ember nem gondolja úgy át, hogy ez lesz a hivatása.

- Hogyan emlékszel vissza az iskola légkörére, amikor gyerek voltál? Milyen volt az iskola mindennapi élete belülről?

- A zeneiskola egy különálló dolog volt: volt a Leőwey Klára Ének-Zenei Általános, ahol a közismereti tárgyainkat tanultuk és volt a Zeneiskola, ami nekem mindig egy pluszt jelentett, mert nagyon jó hangulat volt, látszott, hogy a tanárok együttműködőek, és amikor már egy kicsit jobban tudtam zongorázni, és már lehetett, akkor például Herczeg Marika néni „eltűrt”, mint kísérőt a fuvolisták mellett. Neki is nagyon sokat köszönhetek, bár mindig szigorúan fogott és sokat követelt, de teljesen igaza volt… én hálával gondolok arra is vissza. Aztán később együtt is utazhattunk: például Bremenhafenben voltunk, emlékszem, egy kamaracsapattal…

Az iskola zenekara mindig nagyon aktív volt – Ottó bácsi vezette (később a Konziban tudatosult bennem, hogy nagyon sokan onnan vagyunk; voltak társak, akik jöttek a Konziba, később vissza is mentek a zeneiskolába, már tanárként – ennyire meghatározó volt, és ennyire nagy kötődés volt a zeneiskola felé, szerintem a diákoknak és a tanároknak egyaránt…  egy valódi közösség volt.

- Hogy emlékszel vissza: mennyire volt jelen az iskola a kerület életében? Szereplések, programok tekintetében?

- Én ugyan nyilván nem, mint zongorista mentem, hanem mentünk énekelni, vagy furulyázni (volt például egy furulyatriónk) és nagyon sokat jártunk szerepelni. Szerettük, mert jó program volt, jó közösségépítő szerepe volt – sok kamarazenét játszottunk. Szerintem az, hogy ennyire sok lábon álltam, ez is fontos volt a későbbi zenei életemben. Az, hogy egy furulyatrióval elmegyek szerepelni, de zongorista vagyok, majd hárfából felvételizem, de egyébként pedig fuvolistákat kísérek – ez azért 14 éves kor alatt annyira nem jellemző… szerintem akkor sem, és most sem. Szerintem mindenki, aki tudatosan készült a pályára, valamilyen hangszeren, valószínűleg egyirányúbb utcában járt, mint én. Valahogy mindig kilógtam a sorból, de ezen nem is csodálkozom…

- Említetted a Herczeg Marika néninél való kísérést – van még ilyen régi kedves emléked abból az időből, a zeneiskolás korodból?

- Tulajdonképpen szinte mindent összefoglaltunk.  Van még egy emlékem, amire ugyan inkább kellemetlen élményként emlékszem vissza, viszont rendkívül hasznos volt, és a mai eszemmel tudom, hogy ennek be kellett következnie és ezen túl kellett jutnom, de tőlem ez akkor rendkívüli akaraterőt és kitartást követelt: a középiskolába való bekerüléshez a szolfézstudásomat kellett kicsit pallérozni, de sajnos nagyon az utolsó időben.  Nekünk komolyan dallamot írni és az egyéb gyakorlatokat nem kellett csinálni, mivel zenei tagozatos iskolába jártunk… így hát én nem jártam külön szolfézsra, amire a többi gyerek, aki tudatosan készült a pályára, igen. Ezért ők jóval előrébb jártak, mint én. Bekerültem ebbe a csoportba, Raj Gizi nénihez - aki egy szenzációs szolfézstanár volt, ezt szeretném hangsúlyozni -, és ő teljesen meg volt döbbenve, hogy mit keresek én itt, hogy lehetek ilyen felelőtlen, hogy ilyen nulla tudással akarok felvételizni. Teljesen igaza volt, a mostani eszemmel tudom, de akkor ez nagyon rosszul esett, és azt mondtam, hogy ha ötször dob ki az ajtón, akkor visszamegyek az ablakon, mert nekem - életem és vérem - be kell jutnom a Konziba!

Nem is tudott engem Gizi néni megtanítani rendesen kottát írni, viszont lapról olvasni elég jól tudtam és a hallásom is nagyon jó volt, a hangközöket, hangzatokat én ismertem fel leghamarabb. Ebből láthatta, hogy mégsem olyan hiábavaló a dolog. Aztán a felvételin – hát, az írásbeli az maga volt a „pocsék áruk fóruma” részemről: nagyon rosszul sikerült. A szóbelin viszont, ami nagyon jól ment, a tanárok meg voltak döbbenve, hogy ez nem lehet ugyanaz a gyerek… Így aztán felvettek és Sipos Éva néninek köszönhetően második évre már behoztam a lemaradásomat.

- Milyen kapcsolatod van mostanság a Zeneiskolával?

- Igazából csak általánosságban van, de ez értelemszerűen azért van, mert annyi a feladatom, hogy nagyon nehéz mindenütt ott lenni és ezért elnézést is kérek. De például Horváth Márti tanárnővel (veled) nagyon jó kapcsolatot ápolunk…

- A jubileumi évforduló kapcsán mit üzennél a mostani zeneiskolásoknak és tanáraiknak?

- A legfontosabb a szeretet és az élmény és hogy ezt tartsák meg, mert a többi lehet, hogy elporlad, az élet, vagy a sors mást akar, vagy más kockát dobnak fentről, de a zene szeretetét és az élményt egy életen keresztül visszük magunkkal. És azt is üzenem, hogy aki zenét tanul, az biztos, hogy idős korára is sokkal nyitottabb marad, és sokkal tovább megőrzi a kognitív készségeit. Itt a Zeneakadémián is foglalkozunk ezzel: a Tudományos Akadémiával egy ilyen jellegű agyi képalkotó programban vagyunk benne és azt látjuk, hogy azok a gyerekek, akik zenével foglalkoznak, az élet minden területén sokkal nagyobb eredményt érnek el: gyorsabban tanulnak, többet tudnak koncentrálni, sokkal játékosabbak, nem stresszelnek olyan nagyon – ez mind a zene pozitív üzenete.

- Van még valami, amit az évforduló kapcsán fontosnak tartasz megemlíteni?

- Hajrá, csak így tovább – soha ne adjátok fel, ne hagyjátok abba!

- Ezen dolgozunk, hogy így legyen, így érezze minél több fiatal…  

Köszönöm a beszélgetést!

 

(Dr. Vigh Andreával az ismeretségünk még a zenei általános iskoláig nyúlik vissza: később egyidőben koptattuk a Bartók Konzi hárfatermének kilincsét és az elmúlt évtizedekben gyakran nyújtott segítő támogatást a Zeneiskola hárfa tanszakának is – ezért a személyes hangvétel)

Szederkényiné Horváth Márta

Ahol megtalál minket

 

1033 Budapest, Harrer Pál u. 7.
Tel.: +36 1 388 8569
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nyitvatartás:
Hétfő - péntekig: 9.00 - 19.30

Térítési díjak befizetésével
kapcsolatban:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 Fenntartónk és működtetőnk:
 

Partnereink

 

 

 

 


 

"Sasfiókák" pályázat

Beszámoló

Képzőművészeink tanulmányútját a 

támogatta.

AZ ADATKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGEK NYILVÁNTARTÁSA

Iránytű

Az Észak-Budapesti Tankerületi Központ
információs kiadványa

Óbuda

Újpest

Hivatali órák

Hétfő:      
Kedd:
Szerda:
Csütörtök: 
Péntek:

9 - 16
9 - 16
9 - 16
9 - 16
9 - 14

 

Impresszum

Aelia Sabina AMI
1033 Budapest, Harrer Pál u. 7.
tel.: +36 1 388 8569

 


Az oldalon megjelenő tartalom az Aelia Sabina AMI és az Aelia Sabina Zeneiskolai Alapítvány tulajdona. Az aeliasabina.hu oldalain megjelenő tartalmak engedély nélküli felhasználása, publikálása jogi következményekkel jár.

 

Maradjunk kapcsolatban

Youtube