Rólunk írták, mondták

Kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmény

A 3/2002. (II. 15.) OM rendelet alapján, az alapfokú művészetoktatási intézmények 2007. évi szakmai minősítő eljárásának eredményeként.

A Szakmai Minősítő Testület nevében: Lévai Péter elnök

Köszönöm,

hogy a hangszertanulás folyamán a zenélni tudás örömének elsajátítása mellett a tanárokkal, mint kíváló pedagógusokkal való személyes kapcsolat is gazdagította gyermekeim életét.

Nagycsaládos anyuka

Iskolánkban, a Váradiban valamikor régen a rajztagozatot a megszűnés fenyegette óraszám csökkentések miatt, de az Aelia Sabina megmentette, mert átvette. Így folytatódhatott a művészeti oktatás. Eleinte alsósoknak a népi mesterségek alapjait is taníthattuk, volt nemezelés, szövés, gyöngyfűzés, hímzés, agyagozás,  zsugorka, festés, rajzolás, szobrászkodás mellett. Ekkor még forgószínpad szerűen tartottuk a foglakozásokat, így mindenki mindenben kipróbálhatta magát.


Nagyon emlékezetesek voltak az alkotó táborok, amikor  szinte csak evés és fürdés miatt hagyták abba a gyerekek az alkotást. Utána több helyen is ki lettek állítva a munkák, sokan megcsodálhatták. Örömmel tapasztalom, hogy a nagy múltú " fazekas iskola " újra feléledt. 15 éven keresztül volt az országban is egyedülálló fazekas iskola a Váradiban. 70 körüli gyereklétszámmal, 5,  4 órás főtanszakos csoporttal, 2-3  mellék tanszakos csapattal, heti 24-26 órában. Minket követve az országban több helyen is alakultak hasonló csoportok. Hirtelen távozásom után sajnos kissé elhalt a dolog, de tavaly újra feléledt, hála az ott tanító kollégáknak. Az ide járó gyerekek 9-10 éves korukban már önállóan készítették el korongon a bögréiket, tányérkájukat, használati és dísztárgyaikat, ajándékaikat, persze a népi fazekasság mellett a kerámia művészettel és a szobrászattal is megismerkedtek. Többen középiskolásként is visszajártak és csodás dolgokat alkottak Az országos fazekas versenyeken mindig dobogósak voltak, de a Velencei biennáléra is kijutottak makettjeikkel. Nagy öröm számomra, hogy a szívemnek oly fontos művészeti oktatás nagyon jó kezekben van, ez látszik a jelentkezők nagy létszámán is. Gratulálok és csak így tovább.

Győrődiné Ónodi Katalin

Ahol megtalál minket

 

1033 Budapest, Harrer Pál u. 7.
Tel.: +36 1 388 8569

 Intézményünkkel kapcsolatos közérdekű adatigénylést kizárólag az
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehet benyújtani.

Nyitvatartás:
Hétfő - péntekig: 9.00 - 19.30

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 Fenntartónk és működtetőnk:
 

Partnereink

 

 

 

 


 

"Sasfiókák" pályázat

Beszámoló

Képzőművészeink tanulmányútját a 

támogatta.

AZ ADATKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGEK NYILVÁNTARTÁSA

Iránytű

Az Észak-Budapesti Tankerületi Központ
információs kiadványa

Óbuda

Újpest

Hivatali órák

Hétfő:      
Kedd:
Szerda:
Csütörtök: 
Péntek:

9 - 16
9 - 16
9 - 16
9 - 16
9 - 14

 

Impresszum

Aelia Sabina AMI
1033 Budapest, Harrer Pál u. 7.
tel.: +36 1 388 8569

 


Az oldalon megjelenő tartalom az Aelia Sabina AMI és az Aelia Sabina Zeneiskolai Alapítvány tulajdona. Az aeliasabina.hu oldalain megjelenő tartalmak engedély nélküli felhasználása, publikálása jogi következményekkel jár.

 

Maradjunk kapcsolatban

Youtube